Paradontológia

Fogkő, ínygyulladás

35 éves kor után a fog elvesztésének egyik leggyakoribb oka már nem a fogszuvasodás, hanem a fogat körülvevő szövetek gyulladása (periodontitis). Statisztikai adatok szerint az elvesztett fogak 80 százalékának hátterében ínybetegség áll. Sokszor lassan, észrevétlenül kezdődik. Az első jelek a fogmosáskor jelentkező ínyvérzés, pirossággal, olykor fájdalommal járó ínyszéli duzzanat, valamint apró hólyagok, fekélyek az ínyen.

Mi okozza?

A rendszertelen fogmosás következtében a fognyak körül, az íny mentén baktériumokban gazdag láthatatlan lerakódás (plakk) keletkezik. A baktériumok anyagcsere folyamatai során különböző toxinok szabadulnak fel, melyek ínygyulladáshoz vezetnek. Idővel a plakk elmeszesedik fogkővé alakul amit fogkefével már nem lehet eltávolítani. Ez tovább irritálja az ínyt és kiváló táptalajul szolgál a baktériumok szaporodásának. Mindez hosszú távon az íny visszahúzódásához vezet. Ha a gyulladást nem kezeljük időben, annak súlyos szövődményei lehetnek. Előrehaladott állapotban az állkapocs csont leépül, a fogak kilazulnak, extrém esetben akár ki is eshetnek.

Megelőzés

Napi egyszeri de alapos és legalább öt percig tartó fogmosás is elegendő. Rendszertelen, túl rövid ideig tartó, vagy nem elég alapos fogtisztítás következtében, a nyálból kiváló ásványi anyagok lerakódnak a plakkban, aminek következtében fogon megtapadt lepedék elmeszesedik. Kialakul a fogkő. Összeségébe véve elmondható, hogy nem a napi háromszori, de felületes fogmosás a döntő hanem, hogy naponta legalább egyszer lehetőleg este, de minimális öt percet betartva, történjen a fogak alapos tisztítása. Az esetleges többi gyors napközbeni fogmosásokra inkább az üde lehelet miatt van szükség. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a fogkő kialakulásában nagyban szerepet játszanak az örökletes tényezők, étkezési szokások, illetve a dohányzás.

Ultrahangos fogkőeltávolítás

A kialakult fogkövet otthon fogkefével nem tudjuk eltávolítani, ehhez már fogorvosra van szükség. A legkisebb kellemetlenséggel járó eljárás az ultrahangos készülékkel történő fogkő eltávolítás. A beavatkozás során az ultrahangos készülék kézi darabjához különböző, fogközökbe is beférő, fog felszínéhez remekül alkalmazkodó depuráló fejek csatlakoztathatóak, melyek az ultrahangos impulzusok hatására rezgésbe jönnek, és ezzel mintegy lepattintják a fogkövet a fogról anélkül, hogy kárt okoznának a fog felszínét borító zománcban. A lepattintott fogkő helyén kialakuló mikroszkopikus méretű egyenetlenségeket, gépi polírozást alkalmazva, kellemes ízű polírpasztával simítjuk el. A sima felszínű zománcon nehezebben tapad meg a lepedék, így a fogkő kialakulásához is hosszabb időre van szükség, Mindenesetre fél évente célszerű felkeresni fogorvosát fogkő leszedés céljából.

 

Kiemelt ajánlataink

- cirkónium korona
30.000 Ft

- fogbeültetés
65.000 Ft

- fogfehérítés
20.000 Ft


Orvos válaszol


     
 
7400 Kaposvár, József Attila utca 17.
Tel.: 06-30/549-0689
Dr. Simon Tibor - Fogorvos - Kaposvár